Hatalmas az összefogás ! Igaz, hogy szorít az idő de nem vagyok elkeseredve . Médiába voltunk és újságokba ,sőt rádióba is A sok jó embernek köszönhetően a kupakgyűjtés mellett már 470.000.-ftunk már meg volt . Egyik reggel úgy keltem , hogy a kupak gyűjtésből nem tudunk összeszedni 3.8 milliót , így kértem egy kis segítséget a facebook . Pár nap múlva jelentkezett egy kedves ismerősöm, hogy ahol ő dolgozik a Kastély Sörözőbe ott a főnök asszony szívesen segítene minket egy rendezvénnyel ! Nagyon boldog voltam .
Indított is egy felhívást :
"-Segítsünk együtt ennek a pici lánynak! Szintike
egészségesen született, de sajnos kétszer is került a bölcsőhalál
állapotába! A pici lány hihetetlen küzdelme és az anyukája kitartása
által hálisten, még mindig itt van velünk! A kezelése rengeteg pénzbe
kerül az anyuka pedig egyedül neveli őt és a testvérét! Most esélyt
kapott, hogy Bécsben megműtik, ami sokat javítana az állapotán,de a
műtét négymillió forintba kerül! A Kastély Söröző, a Koktél Rádió és a
Franczi rendezvényszervezés közös akciója érte értük jött létre! Hogyan
is tudnátok segíteni? Több lehetőség is van erre! Az első, hogy
szerveztünk nektek egy bulit ahol rengeteg program vár rátok, koncert,
és hajnalig tartó Koktél Rádió party! Erre a bulira a belépő 500 forint,
a belépőjegyekből származó teljes bevétel Szintikéé! Ezen kívül lehet
gyűjteni műanyag kupakokat sörös dobozokat amivel szintén segíthettek!
Aki nem akar eljönni vásárolhat támogató jegyet is ami szintén 500
forint! Erre az eseményre kivételesen minden ismerősömet meghívok nem
csak azokat akiket a rendezvényekre szoktam, ne feledd segíthetsz akár
egy megosztással is! Fogjunk össze, mutassuk meg mire vagyunk képesek!"
Nagyon jól sikerült este volt egy igazi nagy család :) Kb. 30-an voltunk de nagyon megható volt. Az estét Erzsike és Franciska nyitotta meg . Bemutatta Szintikémet azoknak az embereknek akik még nem ismerték de boldogan álltak oda , hogy segítsék és támogassák őt. Amikor vissza néztük a híradó adását amibe mi voltunk elsírtam magam . Nem azért mert rosszul esett hanem azért mert az arcokat néztem és arra gondoltam, hogy ezek az emberek mind azért vannak itt mert szeretik a kis lányom és a legjobbat akarják nekünk. Mindenki jól érezte magát és én pedig büszke voltam, hogy ennyi embernek számít a sorsunk. Volt olyan aki nem tudott ott lenni és mégis ott volt lélekbe és támogatott minket . Köszönöm nekik !! ♥
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjOtHqMU8rfXLHKJC_e1GtXJfRPPlH8ObfmNNGL3W7rvLhh8CVuhvEnwSwqHybh4tVXbIgKqhXBEoWt0iXRAXUJuQv4H7kOiepqKtKpDk3v009hicyri5-nRwRaf6zSw6w3aIN8uVKW_A6m/s760/pageszintia.jpg)
Az összefogás célja, Szintia fejlesztésének segítése. Mozgás és kommunikáció fejlesztő terápiák, eszközök elérhetővé tétele
Gyűjtés kezdete: 2010.07.23.
Gyűjtés állapota: folyamatban
Bank: OTP Bank
Számlatulajdonos neve: Bíró Evelina
Számlaszám: 11773061-00186531
Megjegyzés rovatba!: Szintike adomány !
Gyűjtés kezdete: 2010.07.23.
Gyűjtés állapota: folyamatban
Bank: OTP Bank
Számlatulajdonos neve: Bíró Evelina
Számlaszám: 11773061-00186531
Megjegyzés rovatba!: Szintike adomány !
8 év története
2012. augusztus
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése